2016. december 9., péntek

Esküvő DJ DUBAI-ban, az Egyesült Arab Emirátusokban

Esküvő DJ DUBAI-ban,az Egyesült Arab Emirátusokban - 1.

Ttlantis the Palm Hotel - Dubai


A 2015-ös esküvőszezon végén pihenésképp DUBAI látogattunk el, mivel itt az év minden hónapjában meleg van, nagyon meleg van. Októberben kezdődik az Emirátusokban a téli szezon és ez tart áprilisig. Ilyenkor a turisták számára elviselhetőbb a meleg. 
Szerencsére Magyarországról van közvetlen járat, köszönhetően a Wizzair-nek.


Burj Khalifa
Mi is ezt a közvetlen és költséghatékony kiutazási megoldást vettük igénybe.
Kevesebb mint 6 óra repülés után landoltunk az Al Maktoum International Airport-on vagyis Dubai DWC-ben (Dubai World Central), állítólag azért ez a neve - DWC - mert ahol a reptér van, az a világ közepe.  Az útlevél bepecsételés után, átmentünk a csomagfelvételhez, hogy felszedjük az 5 napra csomagolt poggyászunk amit át is vettünk egyben, hiánytalanul. Aztán elindultunk követve az EXIT táblát, elérkeztünk a fotocellás ajtóhoz, ami szétnyílt előttünk és megcsapott a 38 fokos meleg és a 98%-os páratartalom, mindez este 8 óra tájt. Transzferünkkel a Safa Park felé vettük az irányt mivel itt volt a szállásunk a Holiday Inn láncolat egyik szállodájában. 
A szállodában a recepción gyorsan és könnyen be tudtunk csekkolni, jól beszéltek angolul az alkalmazottak. Kipakolás és a szállás elfoglalása után, nem voltunk elég fáradtak így még este elmentünk a hoteltől séta távolságra található Burj Khalifa felhőkarcolóhoz, ami a világ legmagasabb épülete a maga 828 méterével. Teljesen a tövébe nem tudtunk menni, mert a Burj Khalifa alsó részében található az ARMANI Hotel, mutatja a színvonalat, hogy már kívülről is őrök védik az olasz divattervező tulajdonában lévő ARMANI Hotelt. Nyugtáztuk az óriási kivilágított szökőkút mellett, hogy 2 nap múlva ismét visszajövünk ide, egész pontosan a Burj Khalifa 828. emeletére, mivel előre megváltott jegyünk volt.
Armani Hotel Dubai

Első napon a Pálma Szigetre - Palm Jumeirah -ra  mentünk az Atlantis The Palm Hotel vízi és csúszda parkjába, ide is a látogatásunk előtt 2 hónappal lefoglaltuk a belépőt online, ami így is átszámítva 14.000 Ft volt fejenként.
Aquaventure Waterpark - Dubai

Az Aquaventure Waterpark igazi kalandos vízi kikapcsolódást nyújt az idelátogatóknak, óriás csúszdák tekeregnek a fejünk fölött, mennek át halakkal teli akváriumokon. Olyan csúszda is van, aminek a meredeksége függőleges, nah ez az amit nem mertünk kipróbálni. Ezen kívül sokféle és formájú medence van, hullámgenerátorokkal és irányított folyással. Ezekben óriási "fánk" nevezetű matraccal lehet élvezni a kikapcsolódásra szánt időt.
Nagyon nagy figyelmet fektetnek a Aquaventure Parkban a tisztaságra és a biztonságra. 5-10 méterenként vízimentők teljesítenek szolgálatot, egységesen beöltözve, és tényleg mindenkire figyelnek. Az ebédidő is itt ért bennünket, 20 perces sorban állás után hozzájutottunk két nem túl nagy pizzához és üdítőhöz,


amit elég borsos áron sikerült megvennünk, átszámítva 10.000 Ft körüli összegért. Ebéd után napoztunk még a szabad strand részén a helynek, ugyanis van egy partszakasza, ami nyugodt, kevesebb vendég van itt.
Az Atlantis Aquaventure Park a Pálma Sziget utolsó pálmalevél jobb oldali levelén helyezkedik el. Megközelíthető taxyval és egy speciális, egyedülálló mágnes vasúttal, ami sofőr nélkül közlekedik.

Atlantis Aquaventure Waterpark

Mi taxyval közelítettük meg a Safa Parktól, átszámítva néhányszáz forintért vittek el bennünket. Dubaiban a taxy nagyon olcsó, így ha biztosra akarunk menni, akkor célszerű taxyval közlekedni Dubaiban szinte minden negyedik-ötödik autó taxy. A légkondit a taxysok a csúcsra járatják, tehát igen hűvös van az autókban. Mi a kint tartózkodásunk alatt csak a " Dubai Taxy " nevezetű társasággal mentünk, minden kolléga egységes ruhában és egységes kinézetű 
autóval - többnyire Toyotaval - várja az utasait. Semmilyen rossz élményünk nem volt a taxysokkal, nem akartak átverni minket, minden taxyban hitelesített óra van. Az alap, induló költség 8 AED (AED= Emirátus Dirham). 1 dirham jelenleg 60-70 Ft körül van. Angolul többnyire jól beszélnek a taxysok, de volt olyan kolléga is aki kevésbé beszélte a nyelvet, de vele is szavakból megértettük egymást.
Dubai Mall Dior


Késő este a Dubai Mall felé vettük az irányt, ez egy óriási bevásárló központ.
Több szinten, óriási kiterjedéssel, nem lehet összehasonlítani az itthoni Westend City Centerrel, vagy az Aréna Plázával, ha igen, akkor azt mondhatnák, hogy az utóbbi 2 üzletközpont a Dubai Mallhoz képest " kis éjjel nappali ABC ".


Világmárkák hada, amit itt fogadja a turistákat, amelyik márkának nincs üzlete Dubaiban, az nem is létezik. Csak néhány márkabolt, amiket láttunk: Dior, Chanel, Prada, Michael Kors, Polo Ralph Lauren, Gucci, Calvin Klein, Louis Vuitton, Tom Ford, Rolex, Cartier, Giorgio Armani, Dolce & Gabbana, Virgin Megastore.
Mutatja a Mall méretét, hogy külön kisvasút járat van benne, ami elvisz egyik üzletből a másikhoz. A Dubai Mall legalsó szintjén van a világ legnagyobb méretű akváriuma, benne mindenféle tengeri fajokkal 
cápákkal, rájákkal, tengeri sünökkel, színes halakkal. Sokan nem tudják de a Burj Khalifába a Dubai Mall legalsó szintjéről lehet felmenni.
A világ legnagyobb akváriuma a Dubai Mall-ban.
Így tettünk mi is a második napon, hiába volt előre online foglalt jegyünk így is 1,5 órát álltunk sorba, hogy feljussunk a Kalifa Toronyba. Amíg a sorban haladunk előre igazi kis tárlatvezetésben részesülünk, mivel mutatják, fotókon, digitális kijelzőkön, hogy hogyan készült a világ legmagasabb épülete. Megnézhetjük, hogy kik tervezték, kik építették, kik rendezték be, interjúk láthatók a mérnökökkel. Ez annyiban jó, amíg sorban állunk így nem unatkozunk annyira. Majd elérkeztünk a lifthez, ami pontosan 1 perc alatt felvitt minket a 124. emeletre vagyis az AT THE TOP-ra.
At The Top View

*******************************************************************
Burj Khalifa - At the Top



A liftbe beszállva elsötétedés után kellemes zene és fényjáték fogadott bennünket amíg felértünk. A kilátás mesés, egyszerre láttuk Dubai városi, felhőkarcolós részét, és a sivatagi részét, ami nincs kiépülve. Az autók felülről 1-1 porszemnek tűnnek ez a magasság szédítő. Szerencsére pont olyan időszakban volt foglalásunk ide, hogy láttuk Dubai-t világosban és sötétben is. Sötétben igazi kivilágított nagyvárosi metropolisz, kicsit hasonlít New Yorkhoz.
Lefele jöhet, egy Burj Khalifa Shopba érkezünk, itt azonnal tudunk vásárolni pólót, szobrot, kulcstartót, naptárat, matricát, bögrét, képkeretet és egyéb porfogót ami Burj Khalifa-s.
Junsui Pure Asia - Burj al Arab


Burj Al Arab
Harmadik nap estére a híres vitorlaszállodába a Burj al Arab-ba volt vacsora foglalásunk, ezen belül is az ázsiai ételeket tálaló " JUNSUI " étterembe. Nagyon fontos, hogy a Burj al Arab-ba nem lehet bemenni, nem lehet látogatni ha nincs szállodai vagy éttermi foglalásunk oda. A vitorlaszállodát fegyveres őrök védik, nem lehet csak úgy megközelíteni, körbesétálni senkinek, kinn a kapunál a foglalást kell mutatni, majd a kollégák, beszólnak a szállodába, hogy valóban van-e foglalás X Y névre, ha van, akkor bebocsájtást nyerünk. Bementünk hát a Burj al Arab-ba, aranyszínű lifttel lementünk a mínusz 2. emeletre, és megérkeztünk a " Junsui Pure Asia " nevű étterembe. Ide is hónapokkal előre lefoglaltuk az időpontot, mivel felkapott a turisták körében, előre le kellett adni, hogy mit kívánunk fogyasztani az étlapról. A csomagban volt 1 koktél fejenként és 1 étel. Mi sushit és egyéb tengeri herkentyűket kaptunk / választottunk, ezen kívül amíg vártunk a vacsorára, kaptunk mandulát és kesudiót is. A vacsora után sokáig bolyongtunk a vitorla szálloda lobbyjában ahol akvárium, vízesés, luxus üzletek találhatók. Jó volt a világ egyetlen 7 csillagos szállodájában lenni, hacsak 2 órára is, de kicsit betekintést nyertük abba a világba, amiről különböző TV műsorok is szólnak.
Junsui Dubai - Burj al Arab
Következő nap elmentünk az Emirates Mall-ba, ami a Dubai Mall-nál is nagyobb. Szintén egy hatalmas bevásárló központ, több ezer üzlettel és lelégkondizott légkörrel. Az luxusmárkák itt is jelen voltak, ezek mellett sok-sok olyan márka van még itt, ami Európában nem ismert, de jó minőségű ruhákat készítenek, nem utolsó sorban elérhető áron. Ezekből a boltok sikerült beszerezni néhány ruhák igen kedvező áron. Voltunk a DJ körökben nagyra tartott Virgin Megastore-ban is, ami ugye a Brit Virgin lemezkiadó hivatalos boltja.

Virgin Megastore Dubai

Sok-sok bakelit és CD lemez,spéci, egyedi kiadványok sorakoztak a polcokon, sajnos igen drága áron, hozzávetőleg a magyarországi ár plusz 2-3000 Ft-al többért, ahogy nagyjából megnéztünk több kiadványt. Szintén szomorúan tapasztaltuk, hogy nem találtunk maxy cd, maxy single kiadványokat, 1 darabot sem, pedig direkt rákérdeztünk erre. Tovább bolyongva az Emirates Mall-ba, felfedeztünk egy kis esküvős boltot, ahol képkereteket, fényképalbumokat,  MR & MRS-es bögréket is lehetett kapni az esküvői levélpapírok mellett.
                     


Esküvői ruha boltot nem leltünk. A Dubai esküvőkről nagyon röviden annyit érdemes tudni, hogy akik tradicionálisan a szokásokat tartva tartják az esküvőjüket, azok két esküvői dj bulit csinálnak, szerencsére összesen. Mert külön bulizik a menyasszony a családjával és barátaival és külön a vőlegény az ő rokonságával, egészen éjfélig, mivel a vőlegény éjfélkor átmegy a menyasszony féle buliba. Ezen kívül hatalmas méreteket ölt Dubaiban az esküvő turizmus, vagyis, sok pár utazik ki az Emirátusokba, hogy itt kösse össze életét a párjával és, hogy itt készüljenek el az esküvői fotók és kreatív képekValljuk be, lehet elég elegáns és szép témát találni a helyszínre és a jó idő is borítékolható.                          
Turistáskodásunkat tovább folytatva elérkeztünk a Ski Dubai nevű, fedett és zárt síparadicsomba, ami az Emirates Mall legtetején helyezkedik el. Itt lehet szánkózni, hógolyózni, hóembert építeni, síelni, hatalmas sífelvonó is van. Őrület, hogy Dubaiban még erre is van lehetőség, amikor kinn tombol a 40-50 fok. Szerencsére overált és téli sí eszközöket adnak, tehát arról nem kell gondoskodnunk. Mi a Ski Dubait nem próbáltuk ki, fene se akarta lefagyasztani magát.



A Dubai nyaralásunk vége felé, többször fürödtünk a Jumeirah Open Beachen, ami egy ingyenes strand a Burj Al Arab mellett. Innen remek lehetőség nyílik jó pozícióból lefényképezni magunkat a vitorla szállodával. Teljesen ingyenes ez a nyílt partszakasz csak a homok égeti az ember talpát, az víz itt vagyis a Perzsa öbölben nagyon sós.


Jumeirah Open Beach - Burj al Arab


     



Fontos elmondanunk, hogy Dubaiban találunk mindenből, drágábbat és olcsóbbat,kedvezőbb árút is. Legyen ez divatcikk, szállás, étel, bármi.

A tapasztalataink alapján a megfizethető dolgok is jó minőségűek, nem gagyik.
A mai napig hordjuk azokat a ruhákat amiket Dubaiban vettünk, a haza árakhoz képest is olcsón. A szállásunk a 2 csillagos Hotel Holiday Inn Safa Park volt, elég központos helyen Dubaiban. A szállodában minden nap változatos svédasztalos reggeli volt, frissen, melegen, azonnal készítettek mindent, ha elfogyott valami, akkor azonnal pótolták. Jó volt látni, hogy az étterem managerek kínosan odafigyelnek a tisztaságra a rendre és a készletek töltésére. A szobánkat minden nap takarították.
Burj Khalifa - Sheikh Zayed Road

Többnyire csak palackozott vizet és egyéb üdítőket ittunk a kinn tartózkodásunk alatt, azt mondják, hogy a csapvizet nem javasolják az európai embereknek. Jó tapasztalat volt az is, hogy nem ért minket atrocitás, mert európai turisták vagyunk. Dubaiban az őslakosok komolyan veszik a muszlim vallást ezért szinte minden itteni női lakos burkában és egyéb egész testet eltakaró öltözékben vannak. Van, hogy csak 2 szem látszik ki a fekete ruha alól, de nem ritka az a verzió sem, hogy a szemük is el van takarva.

Mindent összegezve szuper volt az utazás Dubaiba, visszafelé is a Wizzair-el jöttünk Budapestre. Dubai az-az úticél amit meg lehet közelíteni kifizethető áron közvetlen fapados légitársasággal, és kint is, persze ha figyelünk a kiadásokra, akkor nem túl sok pénzből ki lehet jönni, jó színvonalon, jó körülmények között. Emirátus Dirhamot - AED-t itthon váltottunk, de elfogadják a Dollárt és az Eurót is.

                            

Remélem hasznos lesz ez az úti beszámoló egy Esküvői DJ-től a Dubaiba utazni vágyóknak. Ha tetszett a cikk, kérlek oszd meg ismerőseid között, vagy dobj a cikkre egy Like-ot.
A Burj Al Arab belülről, ha a vitorlaszálloda közepén felfelé nézünk.