Lezajlott a IV. Budakalászi
Esküvő Kiállítás.
Kós Károly Művelődési Ház Budakalász Esküvő Kiállítás 2016 |
Négy évvel
ezelőtt indult a Budakalászi Esküvő Kiállítás mint programlehetőség.
Egy olyan rendezvényt szerettünk volna megszervezni, amilyen még nem volt
Budakalászon
és a Dunakanyari régióban. A rendezvény méretéből fakadóan ez egy regionális kiállítás, ami személyes
kereteken belül biztosít lehetőséget a pároknak az érdeklődésre. Jellemzően a Valentin nap utáni szombatra szerveződik meg, mivel ebben az
időszakban kezdik el a párok nagyrészt szervezni az esküvőjüket, de az sem
ritka, hogy már a következő évre tervezett egybekelést kezdik összeállítani
ilyenkor.
Esküvő Kiállítás Budakalászon Elek Tímea standja Elsősorban azzal a szándékkal jött létre az esemény, hogy a környékbeli pároknak nyújtson segítséget, alternatívát, inspirációs lehetőséget az esküvői termékek, szolgáltatások, lehetőségek terén. A rendezvény másik célja, hogy összegyűjtse és megjelenítse a Budakalászon és a környéken tevékenykedő esküvői iparban dolgozó vállalkozásokat.Minden évben igyekszünk újdonságokat, eddig kevésbé ismert lehetőségeket megmutatni az érdeklődőknek. Így fordulhatott elő, hogy a kiállítóink közt szerepelt hőlégballon, drón, egy selfiemat, kézzel készült egyedi ékszerek buborékfújó gép, és LOVE óriásbetű. |
LOVE óriásbetű, LOVE hab betű |
Természetesen
az újdonságok mellett a hagyományos, megszokott esküvői témakörök is
megtalálhatóak a kiállításon: esküvői ruha, meghívó, ceremóniamester, esküvői
fotós és videós, esküvői dj, zenekar, dekoráció, esküvői torta és néhány
esküvői helyszín is kiállított nálunk az esküvő kiállításon. Minden évben
tombolával és esküvői ruha bemutatóval készülünk, amiket nagy figyelem övezett
idén is. A kifutón felvonultatott ruhákat természetesen minden menyasszony fel
is tudott próbálni.
Minden
kiállító a látványos és igényes standja mellett kedvezményekkel, ajándékokkal
készült az érdeklődő pároknak. Volt stand ahol próba sminket és frizurát kaphattak
ajándékba a menyasszonyok, volt ahol finom sütemények kóstolása közben
vitathatták meg az esküvő részleteit a felek.
Esküvő DJ Budapest Vinch Enzo |
Szerencsére
az időjárás is kedvező arcát mutatta nekünk, csodálatos napsütéssel töltötte be
a Kós Károly Művelődési Ház báltermét február 20-án. Köszönjük a
Faluház közreműködését, és azt, hogy lehetőséget biztosított idén is, hogy
megrendezzük a Budakalászi Esküvő Kiállítást. Találkozunk 2017-ben.
Esküvői ruhabemutató és tombola |
Kiállítók akik megjelentek a IV. Budakalászi Esküvő Kiállításon:
1. Laura
Dekor - Esküvői Dekoráció
2. VenARTio Wedding - Esküvői Drón
3. Jegyesek.hu
- Esküvői meghívó
4. Flow in Love - Esküvői Film
5. Hilda Cukrászda
6. Beatrix Esküvői Ruha
7. Futika Rita kézzel készült kiegészítők
8. PopSecret Zenekar
9. Udvaros Csárda, Pomáz
10. Promenade Étterem, Szentendre
11. Forray Tortagyár
12. SkyTeam - Esküvői Hőlégballon
13. Meggyes Szalon - Frizuraszépség
14. Street GÁbor Huba - Ceremóniamester
15. LufibanÁSZ - Szentendre
16. Rendezvenyhelyszinek.hu
17. Schieszl Borház és Vendéglő
18. Tímea Virág, Pomáz
19. Maroni Cukrászda
20. Selfiemat
21. Szűcs Henrietta - Kézműves selyem csokor
22. Vinch Enzo - Esküvő és Rendezvény DJ - www.eskuvoredj.com
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése