2016. május 4., szerda

Kati és Dani esküvője a Rozmaring Kertvendéglőben Óbudán

Kati és Dani tavaszi hangulatú esküvője a Rozmaring Kertvendéglőben.

Rozmaring Kertvendéglő Óbuda
2016 április utolsó napján érkeztünk Óbudára, a Tímár utca Hév megállóhoz közeli Rozmaring Kertvendéglőbe. Ekkor már tavaszias hangulatú dekorációs készen volt. Az asztalok sárga, zöld, piros színekben pompáztak, sőt még az emeletre felvezető lépcső korlátja is át volt kötve szalagokkal.

Kati és Dani nagyon aranyosan az ültető kártyát sajátos módjukon oldották meg. Saját közös fényképüket vágták ki, és ragasztották rá egy papír kártyára. Kati ruháját külön csipkével kihangsúlyozták, Dani zakója, meg tényleg szövet volt az ültető kártyán is. Értelemszerűen mi a "DJ" feliratú ültető kártyát kaptuk. Az asztalokon sárga és piros tulipánok kaptak még helyet. Kicsivel később a Rozmaring felszolgálói felrakták az aprósüteményeket és a pogácsákat. A menüt elolvasva egyszerű, hagyományos, mindenki által fogyasztható sztenderd esküvői ételsor tárult elénk. Este 6 óra felé elkezdtek érkezni a vendégek, majd 1,5 órával később megérkezett az ifjú házaspár is, akik azért jöttek kicsit később, mert a Hajógyári Szigeten voltak kreatív esküvői fotósorozatot készíteni. Az ízletes vacsora elfogyasztása után

következett az esküvői nyitótánc, ami ezúttal Frank Sinatra - Love and Marriage slágerére adott elő Kati és Dani. Néhány perc elteltével csatlakozott a násznép többi része is, majd elindultunk az esküvői dj partyval. Az első órákban a Boney M, ABBA, Michael Jackson, Hungária, Első Emelet, Bikini slágereit forgattuk. Az első blokk remekül sikerült, tökéletesen működtek a zenék a tánctéren.



Következett az esküvői torta. Ide Kati és Dani Santana & Michelle Branch - The Game Of Love című számát kérték, hogy játszuk le. A torta elfogyasztása közben a násznép kicsit megpihent, mi addig aláfestő jelleggel játszottunk finom Dean Martin, Pink Martini, és Michael Bublé dalokat, csak, hogy ez az időszak se teljen csöndben. A torta okozta kalória többlet lemozgásához kezdésül még mindig az örökzöld slágereket játszottuk, hazai és nemzetközi vizekről, így fordulhatott elő az, hogy a násznépet megénekeltettük a Pálinka Dal című slágerrel, majd eljártuk a Zorba táncát éjfél körül.

Következett a Menyasszonytánc, ide mulatós klasszikusokkal készültünk. Kati és Dani átöltözéses visszajövetele után, előkerültek napjaink deep house kedvencei, és a Wellhello slágerei a fiatalok legnagyobb örömére. Ezt a slágeres, bulis, táncos vonalat vittük egészen hajnali 4-ig, az esküvő végéig.
Köszönjük Katinak és Daninak az esküvői DJ felkérést.

Öröm volt Velük lenni, és jó volt 2 szezon után ismét a Rozmaring étteremben zenélni.
Köszönjük a Rozmaringnak a finom ételeket és a hűtött üdítőket, amivel elláttak bennünket, mivel mi nem fogyasztunk alkoholt az esküvőn.

Sok Boldogságot Kati és Dani!

Helyszín: Rozmaring Étterem - http://rozmaringkertvendeglo.hu/
Esküvő DJ Budapesten és országszerte: Vinch Enzo -http://www.eskuvoredj.com/
Kérj egy ingyenes árajánlatot esküvődre. Elérhetőség:
Telefon: +36-30-419-93-97
Esküvői Dj Rozmaring Étterem
100% tiszta esküvői dj fej, NEM iszunk alkoholt
Rozmaring étterem esküvői menü

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése